Rólam

Roni

Köszöntelek honlapomon. Szentgáli-Tóth Roni nem látó zenész vagyok. Zongorán, tangóharmonikán és orgonán játszom.

Sokféle zenei stílusban otthon vagyok: blues, rock ‘n’ roll, hardrock, jazz,  egyházi énekek, zenekari művek zongorán. Jelenleg az ELTE Zenei Tanszékének hallgatója vagyok. Fellépéseim mellett Gödöllőn és környékén szoktam utcazenélni, ilyenkor élőben is ízelítőt tudok adni a repertoáromból.

Szívesen vállalok:

  • fellépést rendezvényen és ünnepségen
  • esküvő és lakodalom zenei kíséretét
  • zongora és szolfézs tanítást Gödöllő környékén

Amennyiben érdekel valamelyik szolgáltatásom, kérlek lépj velem kapcsolatba az oldal alján található elérhetőségeim egyikén.

 

Hírek

OTDK Különdíj

Az ELTE BTK hallgatójaként idén is indultam az OTDK-n (Országos Tudományos Diákköri Konferencián). A hangszeres előadói szekcióban indultam orgonajátékkal. Lisznyay-Szabó Gábor három magyar pasztorálját adtam elő, pályamunkámban pedig a három tételt elemeztem. Ezt itt hallgathatjátok meg: A zsűri különdíjat ítélt oda számomra. Emellett a Parlando zenepedagógiai folyóiratban kaptam publikálási lehetőséget.

Országos harmadik helyezés

Talán tudjátok, hogy harmadéves hallgató vagyok az ELTE BTK Zenei Tanszékén. Idén indultam az Országos Tudományos Diákköri Konferencián (ismertebb nevén OTDK-n), ahol harmadik helyezést értem el hangszeres zenei előadás tagozatban (magyarul zongorán). Pár kép:

Fellépések

Dátum Fellépés Helyszín
Máj. 12. Orgonakoncert Gödöllő, Petőfi téri evangélikus templom
Máj. 18. Orgonakoncert Törökszentmiklós
Jún. 7-9.
Júl. 5-7.
Utcazenélés Balatonfüred, káptalantóti piac, tihanyi piac

Rendszeres utcazene

Szerdánként és szombatonként általában a veresegyházi piacon zenélek a szökőkút mellett.

Vasárnaponként általában a hatvani piacon játszok.

Zenetár